Csupa vibrálás. Könny és kacagás. No meg egy elképesztő hang. Kicsi lányból lassan nővé érve...
Min múlik, hogy milyen a külsőd? Kevesen mondhatják el magukról, hogy annyi átváltozásuk volt, mint neked.
Függ a lelkiállapotomtól is, de ne felejtsük el azt sem, hogy én tulajdonképpen még kislányként kerültem be a showbizniszbe, és mint minden kamasznak nekem is voltak korszakaim. Kipróbáltam mindenféle hajszínt, stílust, csak nyilván ha én bármit változtattam magamon, azt megírták és különlegesnek tűnt, pedig ugyanazt csináltam, mint az átlag.
Szép ez a blúz, de megleptél vele.
Ezt nagyon szeretem. Édesanyámé volt, a tizenkettedik szülinapjára hímezték neki a mezőkövesdi rokonok és megkaptam tőle. A magyar motívumok, az egész népi kultúra közel áll a szívemhez - néptáncoltam sokáig, imádtam csinálni. Akkor is hordtam ilyen blúzokat és ötvöztem az öltözékemmel. Nekem ezek fontosak.
Ha már a külsőddel kezdtük - 3 éve beszélgettünk a tetkókról és akkortájt az került fel a karodra, hogy "Nem adom fel." Azóta van újabb üzenet?
Az oldalamra került fel egy újabb: "Célozd meg a holdat, legrosszabb esetben is a csillagok közt landolsz." Ez a mottóm, és úgy gondoltam, hogy magamra tetováltatom. Azt jelenti, hogy merjünk nagyot álmodni, és hogyha az nem jön össze, még ott van sok kicsi álom, amiket attól még elérhetünk, és akkor sosem ér csalódás - szerintem. További infók a cikk belsejébe!
Térjünk vissza a tapolcai lakótelepi kislányhoz, aki álmodozott erről-arról. Hold vagy csillag, ami mára megvalósult az álmokból?
Hold volt, és csillag lett belőle. Lettek újabb holdak. Egy nagylemez, egy turné, bármi olyan dolog, ami nélkül nem lennék énekesnő. A nagy álmok között ott van az Eurovíziós Dalfesztivál, de az volt az X-Faktor fellépés is - olyan dolgok, amikért nagyon sokat küzdöttem, küzdök, hogy eljusson a hangom az emberekhez.
Ha belegondolunk, 2005 óta - amikor az Év női hangja lettél - 6 év telt el. Mondhatjuk, hogy a szemünk láttára nőttél fel, és még mindig csak egy 23 éves lánnyal beszélgetek... Ez idő alatt miben változtál a legtöbbet?
Elkezdtem lenyugodni. Lejjebb adni a lázadásból, az ego uralmából, abból, hogy "majd én megmutatom!" Mostanában megpróbálok többet befelé figyelni, már nem az az ugri-bugri lány lenni, aki mindenkin segíteni akar, hanem inkább olyan, aki magával foglalkozik. Az a baj, hogy sokáig nem mertem magamba nézni, mert akkor egyből jöttek a problémák, a pánikbetegség, a szorongás, depresszió, vagy bármi, de rájöttem, hogy amíg én nem vagyok rendben, addig hogyan is próbálhatnék pozitív dolgokat közölni az emberek felé.
Megértetted, hogy ezek a félelmek, szorongások, gondok miből fakadtak?
Igen, megvannak a problémáknak a gyökerei, tudom, de ez még kevés. A megoldást még nem találtam meg. Keresem.
A gyerekkorodból hozod őket, vagy annak a következményei, hogy kifordult a sarkából az életed? Netán nehéz ebben a világban létezni?
Ez így mind benne van... Plusz talán az előző életeim. Lehet, hogy azokból hoztam valamit. Nagyon hiszek az ezotériában, a spiritualitásban. Valahol ez a menekvés nekem. Van egy természetgyógyászom, akivel sokat beszélgetek és segít megérteni, feldolgozni bizonyos dolgokat. Van bennem egy kettősség. Létezik egy bölcsebbik énem, aki nem fél, és él bennem egy hisztis gyerek, akivel küzdök magamban.
Egyébként te hisztis kislány voltál?
Akaratos. Hogyha az is hisztinek hívható, akkor igen. Olyan nincs, hogy én nem kapok meg, vagy nem csinálhatok meg valamit. Nem anyagiakra értem, hiszen elég szegény családban nőttünk fel, és ha valamire nem volt pénz, azt nyilván megértettem. Inkább azt jelenti, hogy már óvodás korom óta mindig szerepelni akartam. Az iskolás éveim is úgy teltek, hogy be voltam táblázva reggel héttől este nyolcig. Vívtam, karatéztam, néptáncoltam - én mindent akartam, mert nekem mindenhol ott kellett lennem!
Most is így van? Ez a gyerek még most is ezt diktálná benned?
Van, hogy igen, de megtanított rá a sors - nagyon sok olyan figyelmeztető jelzést kaptam, fizikálisan és lelkileg is -, hogy le kell állítanom magam, mert különben csak pörgök, és közben elégetem magam.
Tehát neked azt kell megszokni, megtanulni újra, hogy jó, ha néha kicsit csend van?
Igen.
Nehezen viseled a csendet?
Nagyon, nagyon, igen. Nem bírom, valamit csinálnom kell. Nem szeretem a vasárnapokat, olyan, mintha megszűnne a világ... De közben meg tudom, hogy meg kell tanulnom magamra figyelni. Észrevenni azokat a fontos elemeket, amitől ezek a gondok mind el fognak múlni. Én ebben hiszek, csak nagyon nehéz megtalálni a sok zűrös gondolat között, amiket nyilván magamnak köszönhetek. Hát van min dolgozni magamban, magamon.
Egyébként akkor, amikor a pályád beindult, ilyennek képzelted a showbizniszt és benne magadat?
Nem. Teljesen másnak hittem. Álomvilágban éltem - vidéken el vagy zárva teljesen. Csak az van, amit a tévében látsz: hohó, majd sztár leszek, tele pénzzel, eltartom a családom, kacsalábon forgó palotám lesz, megveszem magamnak a Ford Mustangomat, és élek, mint az állat - tiszta buli! Én azt hittem, hogy ilyen.
Ehelyett?
Ehelyett nem ilyen, viszont ami az elmúlt egy évben történt velem, arra már azt tudom mondani, hogy közelít ahhoz, amit szerettem volna. Egy tehetségkutató nem az, ami utána jön - nyilván. Teljesen más. Az egy álomvilág. Mindent alád raknak, úgy vagy kezelve, hogy te vagy a legnagyobb... Aztán amikor kikerülsz a popszakmába bizony meg kell tanulni az alázatot. A szakmai, zenei alázatot - talán ez volt a legnehezebb. Nem mi tehettünk róla, hisz elhitették velünk a csillogást. Ez nagy csalódás volt, de nem haragszom senkire, csak most már tudom, hogy mennyi mindent kellett volna másként gondolnom, csinálnom. Nyilván az ember nem képes tudatos lenni 16 évesen. Sokszor meglepődöm a mostani tehetségkutatósokon, hogy ők mennyire azok, hogy azon törik a fejüket már a műsor alatt, hogy utána mi lesz. Nálunk még annyira nem volt ez jellemző. Nem láttunk el holnapig - csak abban az állapotban nyüzsögtünk.
Amikor onnan kijöttél, akkor volt egy olyan időszak, amikor inkább csak sodródtál?
Folyamatosan, igen. Azt sem tudtam, mi történik velem! Hol vagyok? Úristen! Mi történik velem? Sodródás volt végig.
Mióta mondhatjuk azt, hogy tudatosabban csinálod a szakmát? Én azt látom, hogy közben profivá váltál. Ki vagy találva. Az, amit csinálsz, egész más szintre emelkedett.
Kezembe vettem az irányítást körülbelül két évvel ezelőtt. Egy új csapattal dolgozom. Elegem lett abból, hogy rám akarnak húzni olyan dolgokat, ami nem én vagyok.
Mármint dalokat, vagy...
Dalokat, stílust, legyél visszafogott, ülj vissza az iskolapadba, mert úgy fognak csak elfogadni az emberek, hogyha minél egyszerűbb leszel. Én azt gondoltam, hogy engem az emberek nem azért szerettek meg, mert "egyszerű" vagyok. Vissza is igazolódott, hogy nagyon sok próbálkozásomat nem kedvelték, mert lerítt rólam, hogy nem az vagyok én! Váltottam.
De azt egyébként kudarcnak érezted? Megijedtél, hogy mi lesz?
Inkább el voltam keseredve. Nagyon szomorú voltam, hogy hogyan fogok tudni ebből kilépni, hogy egyedül vagyok, hogy nekem nincs erre pénzem. Én nem tudom magam befizetni mindenféle nagy managementekhez, lemezkiadókhoz, hogy na, figyeljetek - építsétek fel, ami én vagyok. Tudtam, hogy valahogy máshogy kell megoldanom. Na de hogy? És akkor elkezdtem a legaljáról. Ez alatt azt értem, hogy tudtam, hogy ha van valami celebparti, ahol megjelennek befolyásos emberek - én odaálltam és énekeltem a karaoke-helyeken.
Micsoda? Az Év női hangja karaoke-vel kellett, hogy újrakezdje?
Igen, és össze is jött belőle a Valami Amerika főcímdala, ami egy ilyen helyen született meg.
Gyakorlatilag újra nulláról indultál?
Igen. Újra. Le kellett menni kutyába... Tényleg mindenhova elmentem, és bár tudtam, hogy ebből nem lesz pénzem, de azt gondoltam, hogy valamikor csak észrevesznek és csak lesz belőle kapcsolati tőkém, amiből utána tudok esetleg csemegézni... Bejött.
Soha nem volt abban a hullámvölgyben olyan pillanatod, hogy az egészet hagyom a francba, feladom?
Dehogynem. Abba akartam hagyni. Konkrétan összecsomagoltam, mondtam, hogy na, most hazamegyek Tapolcára, mert én ezt nem bírom.
Két éve?
Körülbelül akkor, igen. Nagyon összegyűlt minden és úgy voltam vele, hogy minek próbálkozzak? Itt vagyok egy tehetséggel, tudom, hogy mit tudnék adni, és egyszerűen nem veszik észre, és nem kell. Ez katasztrofális érzés volt. Most, hogy így összejött hirtelen, most meg nem tudom kezelni! Mert Úristen, ennyi év, ennyi küzdelem után hirtelen meghozta a gyümölcsét az a sok karaoke-buli....
Végül is neked lett igazad.
Igen, és most is könnybe lábad a szemem... Ilyen hülye vagyok. Ennyi.
Ilyen szempontból az érzékenységed vagy a sérülékenységed nem keményedett?
De, kvázi bárhol el tudok kezdeni könnybe lábadt szemekkel beszélni olyan mély érzésekről, amik fontosak, és pont ez mutatja azt, hogy kemény lettem. Mert ahhoz, hogy ezeket a könnyeket fel tudjam vállalni, ki tudjanak jönni, ahhoz szerintem nagyon erős embernek kell lenni. Én nem fogom vissza. Minek? Ha jön a könnyem, akkor jön...
Igen! Hogyha kívánnék neked valamit a jövőre - mit szeretnél? A következő tetkó, ami fölkerülne, mi lenne?
Szeretnék még, de nem feliratokat, mert már tényleg olyan leszek, mint egy könyv vagy egy képregény. Amúgy most úgy látom, hogy nagyon durván felturbóztam magam oda, ahol most vagyok. Igaziból azt szeretném, ha ez a szint megmaradhatna, és sokakhoz eljutna a hangom. Erre vágyom, és hidd el, mindent meg is teszek érte! Aztán előbb-utóbb biztos a zűrzavarból is rend lesz...
0 comment:
Megjegyzés küldése